Új utak a művészeti menedzsmentben

Nyomtatás PDF

 

Budapesti Brit Nagykövetség, 2011. március 3.

Marc-Sands

A művészeti és kulturális menedzsment aktuális irányvonalait vitatta meg az a konferencia, amelyet 2011. március 3-án tartottak a budapesti Brit Nagykövetségen. A rendezvény apropója az „Új utak a művészeti menedzsmentben" című tankönyv bemutatása és a témához kapcsolódó széleskörű szakmai eszmecsere volt. Ezen túlmenően a konferencia célja volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a téma legégetőbb kérdéseire, illetve, hogy bemutassa a frissen kialakuló új irányvonalakat.

A rendezvény elején a jelenlévőket Simon Ingram-Hill, a British Council magyarországi irodájának igazgatója köszöntette, majd őt követte Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának vitaindító bevezetője, illetve a szóban forgó kiadvány prezentálása. Az előadások sorozata két fő témakörre összpontosított, amelyeket a résztvevők három panelre szétbontva hallgathattak meg, majd tehették fel kérdéseiket. Mindhárom egység egy-egy neves külföldi előadó prezentációjával indult, amelyet aztán magyar előadók próbáltak itthoni témákban továbbárnyalni.

Az első panel „Fenntartható fejlődés a művészetben" elnevezéssel lett meghirdetve. Ben Challis a Glastonbury Fesztivál tanácsadója „Zöld művészet" cím alatt különböző példákon keresztül mutatta be az érdeklődőknek a Glastonbury Fesztiválon meghonosított környezettudatos eljárásokat.

 

A második és harmadik panel a „Kultúra és művészet a digitális világban I. és II." főcímmel kerültek felvezetésre. Mindkét előadó hangsúlyozta, hogy a mai világban a múzeumoknak és egyéb kulturális intézményeknek már nem elég csak egy egyszerű weboldalt fenntartaniuk, hanem a lehető legjobban kell kiaknázniuk a web 2.0 adta új lehetőségeket is. Marc Sands (képünkön) a Tate múzeumokról szóló bemutatóját is ezen újdonságok ismertetésének szánta. Konkrét példáit az említett múzeumok jelenleg még készülőfázisban lévő új weblapjáról hozta, melyben mint mondta a Facebook és Twitter oldalak fenntartása és gondozása mellett nagy figyelmet kívánnak fordítani arra, hogy maga a honlap is interaktív legyen és mintegy beinvitálja a látogatókat a múzeumba. Az előadás párját Bencsik Barnabás a Ludwig Múzeum főigazgatója tartotta.

A harmadik panel „Szellemi örökségünk megőrzése és online hozzáférhetővé tétele" alcím alatt futott. Az előadásokat a Google egy lengyel munkatársa, Agata Waclawik-Wejman kezdte. Prezentációjának origójában a Google kulturális víziójának bemutatása állt, melyben azt láthatták és hallhatták a jelenlévők, hogy hogyan válhat az online média és a digitális technika a kulturális örökség megőrzésének eszközévé. Őt követte E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának előadása, amely hazai kereteken belül vitte tovább a digitális megőrzés kérdésének fontosságát. Ismertetője a Digitális Irodalmi Akadémiát, annak website-ját, illetve a különböző megvalósult és a közeljövőben megvalósuló lehetőségeket helyezte a középpontba. A konferenciát egy a digitális könyvtár projektekről szóló előadás zárta. A prezentáció a szerzői jogok oldaláról járta körbe a Europeana és a Google Books digitalizációs folyamatát.

Fotók, tudósítás: Novák Tamás