Előtérben az online tér

online oktatás

A vírushelyzet és az elmúlt napok intézkedései egyértelműen az online tér medrébe terelik az életünk most már minden egyes területét. Az eddig is egyértelmű volt, hogy a kommunikáció és a kapcsolattartás főleg a Z generáció körében már szinte csak online történik, most az idősebb generációk körében is nagyobb hangsúlyt kap. A legnagyobb kihívást azonban nem az alkalmazások használatának az elsajátítása jelentheti, hanem azon tevékenységek online térbe való integrálása, melyre elvétve volt eddig csak példa. Ilyen például az oktatás, amit már a hétfői napon az egyetemisták mellett az általános és középiskolás diákok számára is az online térben tartandó meg. Ez alól a felnőttoktatás sem lehet kivétel. A piaci szektor persze már ismeri és alkalmazza a különböző online oktatási platformokat, azonban ez a helyzet most szélesebb körben követeli meg az integrációt. Aki pedig nem tud ezzel lépést tartani, nem tudja a felnőttoktatás színterét az online térbe áthelyezni, lemarad és sajnos kimarad.

Az online kommunikáció terén azonban több kihívással is szembe kell majd néznünk az elkövetkezendő időszakban. A kommunikáció, ezen belül is leginkább a kríziskommunikáció, a tájékoztatás és az online marketing az a terület, ami jelentős szerepet fog betölteni az életünkben. Utóbbit azért soroltuk ide, illetve a három területet azért kell egyként kezelni, mert a kommunikáció és a tájékoztatás a rövid és a hosszútávú marketingstratégiára, sőt az egész vállalkozás életére is kihat.

Ne azt írd ki, hogy bezártunk! Ne azt kommunikáld, hogy bizonytalan ideig! Ne háríts, ne keress felelősöket és ne okolj másokat!

Inkább tájékoztass és edukálj, bíztass mindenkit arra, hogy tartsa be az előírásokat, javaslatokat. Ha a működésed korlátozás alá esett, akkor javasolj alternatívákat. A legtöbb esetben lesz megoldás, csak egy kis kreativitás kell hozzá, illetve ahogy a marketinges körökben is ismert „Gondolkozz a dobozon kívül!” mondás tartja, keresd az új megoldásokat.

Ha oktatásokat tartottál, akkor oktass te is online. Ezt még akkor is megteheted, ha történetesen tánctanár vagy. Tudjuk, hogy ez nem lesz ugyan az, de egy-két oktatóvideóval a tanítványaid figyelmét fenntarthatod és ha a megfelelő csatornán teszed közzé akkor még új követőkre is szert tehetsz.

A lényeg, hogy erősítsd meg az online jelenléted, kommunikáld a követőid felé a tényeket és a lehetőségeket.

Ha pedig segítségre van szükséged az online kommunikációt illetően, bátran keress minket. De arra kérünk, vedd figyelembe, hogy mi is csak online tudunk segíteni neked!

Vigyázzunk egymásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük